19

ötkor a margitsziget bejáratánál. hideg, szél, duna. ja, csakhogy a sportusziban öt után nem lehet jegyet venni, köszönjük! bevállalós kedvünkben felültem norvégos barátosném biciklijének csomagtartójára, ennek köszönhetően háromszor majdnem nekimentünk fának, valamint húsz percig sírvaröhögtünk. jó, akkor komjádi. nah ott legalább lehet jegyet venni. három sáv, nyitott, mondja a néni. mi az, hogy nyitott, néz rám barátném. mondom hát nyitott. öt perc múlva egy vízipólósokkal teli folyosón állunk és nézzük a kinti úszómedencét. ez nyitott!!!! jelenti be barátnőm. igen, ezt mondtuk mi is...
de milyen jó is, mintha nem is én úsznék, csak húznának egy madzagon, a víz tele falevéllel, a szél leveszi a fejem, az ember háton látja, ahogy hosszról hosszra sötétedik az ég.
visszafelé nem túl nőies üvöltéssel rohanunk kifelé a medencéből, majd egy jólirányzott mozdulattal bemegyünk a férfiöltözőbe. óje. csapatkovácsolunk.