17 those will be the best memories

valami egyfolytában arra késztet, hogy az elmúlt négy évre gondoljak. nem is nosztalgia, ilyen megszállott múltidézés, értékelés... mintha eddig nem tűnt volna fel, hogy azt már tényleg csak idézni lehet, megélni már nem. túl sok minden történt eddig, amivel foglalkozhattam? most is legalább ugyanannyi...
önértékelésem mínuszban éppen. azthiszem, megint összeszedetlen időszakomban vagyok, hála a jó égnek. ehhez képest minden erre a hétre gyűlt össze. teljesítési elvárás fordított arányban a kapacitással. mindig így van, mi? murphy, mókacsináló, kinek mi.
ugyanakkor olyan szeretetrohamom van... ez eddig általában előadás után jött, most folyamatosan. furcsa.
vasárnap is, eltévedés a rózsadombon, meg az egész, a hely szelleme:D teljesen a tavaly telet idézi, amit igazából a baba yaga boy and a girl című száma tükröz nekem egy az egyben, de most nem, akkor hatalmas hó volt és mínuszfokok, most meg novemberi tavasz. ott is persze az alma materi emlékek jöttek, hihetetlen, hogy egyszer érettségiztünk is. aztán roadmovie, lánchíd, alejandro és reggeli napsütés. megyünk próbálni... ajjé. hová tud még törpülni emellett egy elrontott zéhá...
annyi, de annyi minden történt velünk, és akkor semmi sem tűnt olyan jelentősnek, most meg minden régi sztori annyira filmszerűen él, valahol ott van az írt naplóban, meg itt. az a sok megváltozott, felnőtt ember, meg az a rengeteg változó kapcsolat, főleg azok a kapcsolatok, hű. és most legalább annyira izgalmas minden, csak amikor benne van az ember, akkor persze más, akkor sem gondoltam egy pillanatig sem, hogy az a sok bonyolult dolog egyszer élmény kategóriában lesz. jólvan, oké, nem depizek, meg semmi, sőt, éppen ellenkezőleg, kifejezetten jólesik elemezni a dolokat, de hiányzik. ez van. kurvajól érzem magam az egyetemen, hihetetlenül hálás vagyok, hogy már megint egy nagyszerű társaságba kerültem, és még a pénteki közös kétésfélórás tömény szenvedéseket is bírom valahol (a lelkem mélyén:D), de hiányzik. nagyon, ez van, felvállalom, nagyon hiányzik. és a próbákon csak úgy szívom magamba azt a társaságot, ami valahol a gimit szimbolizálja. ahogy halad ez az év, egyre inkább azt érzem, hogy annyira nem tud jó lenni egyetem, hogy ne hiányozzon. az ember úgyis mindig mást akar, ami éppen van.