17 after the rain

de furcsa. de furcsa visszamenni megint, én még mindig hazamegyek...
de furcsa, hogy együtt nőttünk fel, nem tudom kiverni a fejemből azt, ahogy összevigyorogtunk kakas mögött. túl sok minden közös. ki tudja, lesz-e még ebből valaha valami...
és hát nemértem magam, ez mostanság így szokott lenni... mintha most értettem volna meg a barátnőimet, most hirtelen megértettem, mi volt az ott régen a vonaton, amikor a bátyámmal szenvedtünk, bátyó miatta, én meg még hangya miatt... ránéztem, és valami történt... négy évig gyűlöltük egymást, és mintha felnőttünk volna... bár sosem értettem őt. egyszer xabi azt mondta, hogy azt mondta neki, hogy egyáltalán nem utált sosem, csak jó hergelni engem. neeem. ez nem erről szólt. még most sem tudok rajta kiigazodni, sosem tudtam.
de én annyira nem értem magam! hét év után most érteni meg...
de sokat változott, nagyon, most nőtt fel, az a pár év, az valami... defekt volt... biztosan...
nem tudom mi ütött belém.

nagyon ősz van. ez az eső, meg a szagok, meg hogy a kedvenc kis focipályámon a gesztenyék...