16

namostmégismit.
februártizenhatodika van. és totálisan átlagos nap volt. nem mintha a többi ugyanezen nap nem lett volna. tegnap hű de volt már nap, próba után még ellen-télapó aztán barátnőzés éjszakábanyúlóan. azt hiszem, most érkezett el az idő valami nagyon beteg éjszakázásra. éppen jókor. nemis nagyon tudok írni, csak volt valami teljesen értelmetlen belső késztetésem. és amilyen jó vagyok, halgattam is rá. annyi mindent szeretnék most éppen, és egyik sincs. bizonyára túl sokat akarok már megint. a megoldás is biztos az lenne, hogy nézzek magamba, bár nemhinném, hogy azzal bárki is jobban járna... azt hajtogatom, hogy erre a kis időre már semmit sem érdemes, és jé, a sors fintora, hogy pont most kéne mindent egyszerre. nanembaj, végülis, pont az ilyen enyhénszólva szórakozott állapotban kell megfogadni, hogy mostantól változok, meg minden más is, és akkor ha együtt változunk, akkor az nem olyan, mint az angolban a duplatagadás? őszintén szólva ez még tőlem is elég, hogyismondjam, elvont megközelítés. szóval ha most beleegyezek, akkor az vajon változtat vagy nem? méjbí igen. de megpróbálni mindenesetre meglehetne.
hát akkor... erre a kis időre mindent.