16

belekóstoltunk az egyetemisták meglepően miénkhez hasonlatos életébe.
tulajdonképpen minket az előadókba is egymás mellé teremtett az ég. van egy olyan sejtésem, hogy nem ez volt az utolsó előadás, amit végigleveleztem:D és rájöttem, hogy korántsem kell azért komolyan venni valakit, mert menő helyen áll a katedrán.
nembaj. a remény hal meg utoljára, és milyen szar lesz neki egyedül. ennyire rohadtul igazságtalan ennyi év után egészen egyszerűen nem lehet velem ez az egész. és őrizgetni fogom azt a kis elkeseredett, egyedül gubbasztó motivációt, ami mostmár leglább van.(!)
tegnap nagyon menőn voltunk színházban. mátyássy bence még hitlerbajuszban is mély hatással van rám... hiába...
vége van a diákszínpadoknak is, fura volt így, hogy mi már nem sürgünk-forgunk, sminkelünk, öltözünk, idegeskedünk, zenét gyűjtünk, ordibálunk egymással. olyankor mit meg nem adtam volna, hogy ne kelljen, most meg... amikor megtapsolják őket és előrejönnek leülni, hogy meghallgassák az okosságokat, azt érzem, hogy deeee, hiányzik. ez van na.
azért nem azt mondtam, hogyha most újra kéne kezdeni, nekiállnék...
blöah. mindig ez van. nátha, fejfájás, torokfájás, köhögés. ennek megfelelően papírzsepi, nasivin, hásfatea, tantumverde, neocitrán. szeretnék már egy olyan telet, ahol ez a rész kimarad.