azt, ahogy materializálódik körülöttem az egyetértés, meg a sok idiótát, akik miafenéért csináljuk még mindig ezt, és mégis jó, hogy csináljuk, mert különben nem lehetne felrobbanni az osztályteremben közösen, meg nem lehetne előtte robotcsótánnyal játszani egy nagy körben, miközben csokival tömjük magunkat. persze a lelkiismeretem még ígyis híg állagú, és ég a pofám legalább mások helyett is, de ezen már meg sem lepődök. mindenesetre, ha ezt túléli a társulat, akkor szerintem konkrétan bármit. bár persze táplálok ilyen kellemesen hiú reményeket, hogy ez csak kovácsol, és bár így lenne. de a tévé kakiszintje ahhoz képest semmisem, amit tegnap délután meghallgathattunk.
mindegy. egy rakat dolog van készenlétben, amik balhoroggal ütik ki a hótbuta drámapedagógusokat. van egy héttel vizsga előtt kidobott darab, meg komplett délutános egymásbasztatások, meg csokievések, meg éjjel harmadikemeleten futásalapelem, meg olli feje a zsűri mögött, meg visszapofázás, úgy, hogy az ember egyemberként érzi magamögött a másik húsz hallgatásában a hasonlóan elszánt tekinteteket. van valahol egy london is. meg egy amszterdam, egy párizs.
lehet be kéne fejeznem, mert millánál aludtam, és ez keményen három órát (se) jelent. főleg, hogy csak nekünk juthat eszünkbe, hogy vasárnap éjjel féltizenegykor talpig színházi cuccban, tűsarkúban nekiállunk a szakadó esőben éjjel-nappalit keresni, mert megkívántuk a sört.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése