29 step by step inch by inch

nem volt nagy kedvem menni.
itthon meccsek mennek, és tombol a pesti nyár.
meg amúgyis. nem fogunk semmit aludni, esni fog az eső, és már megint egy rakat szervező, akiket nem is ismerek.

aztán... ahogy az ember meglátja az alakuló teret, valami megmoccan benne. hogy jött egy emlékezetes gólyatábort csinálni egy évfolyamnak, és felelősségem teljes tudatában elkezdek pörögni, hogy minden kész legyen.
ágyak. ágyak voltak a szálláson, hihetetlen, mik vannak! sosem gondoltam volna, hogy ott ágyak is lehetnek, igaz, én felül aludtam az emeletes ágyon, és semmilyen korlátja nem volt, szóval kissé féltem, hogy lezúgok. meg persze létra sem volt. bordásfalba kapaszkodva próbáltam általában felmászni, és a fél szoba rajtam röhögött.
ó, te rózsaszín tündér, huss! - mondta nekem jafar amikor szembejött velem a folyosón, és ezt azóta sem értem, mert nemvagyok se rózsaszín, se tündér, de marha jót röhögtem.
iszonyatosan idegesítő mozgásérzékelők is felkerültek, amik hangosan berregtek, ha véletlenül arra a folyosószakaszra kerültél. valaki élelmes két nap után rádobott egy párnahuzatot.

megismerkedtem dekorostársaimmal, és nekiálltunk festeni. aztán felhívott iker félidőben, kiborítottam egy liter piros festéket véletlenül, és attól kezdve szegény lányoknak azt kellett hallgatniuk, hogy meg fogok halni. megpróbáltam nagyonnagyon koncentrálni a piros-sárga "vörös ingesek" zászlócskára, amit éppen festettem, hátha nem gondolok a dél-afrikai eseményekre, de persze nem segített sokat.

másnap végleg megalkottuk a táncot, amire azt hittem, hogy 5 nap alatt se fogom megjegyezni, de magamhoz képest egész jól megtanultam.
aztán megjöttek a gólyákok, meg a többiek, és megkezdődött a kétezerkilences gété úgy istenigazából. ez egy nagyonnagyon mókás évfolyamnak tűnt, elég fasza hangulatban, az idő kissé furcsa volt, de ez sem gátolta abban, hogy jó legyen. az is biztos, hogy ez minden évek legperverzebb és leggátlástalanabb évfolyama a sulinkban. én azért nem vetkőznék egyszál bugyira 2 nap ismeretség után a többiek előtt, de azt se játszanám el, hogy leszoptam egy kutyát. és ez még nem minden...
de nagyon móka, hogy mennyi tesó van. meg hogy emnynire hasonlítanak illetve mennyire nem egymásra. de a kedvencem akkoris senna öccse, aki annyira ijesztően úgyanúgy néz ki mint a bátyja, és úgyis beszél, és úgyis játszik, hogy az már komolyan ijesztő.
néha egy-egy ember döbbenten megszólalt, hogy meghalt jacko, csak hogy felfogja. minden ébresztést és reggeli tornát átaludtam, énis jó kis szervező voltam... de azért a kedvencem akkoris az éjszakai ébresztés. olyankor kijön az állat mindekiből. és idén nem fölöslegesen ücsörögtünk három órát ikerrel a mécsesek fényénél.
aztán persze megint voltak a szolgáltatóházak, láttam pár homoszexuális házasságkötést, voltam csoportos pszichoterápián, és láttam a meglepetéseket is... hömm. na meg speedeztem pabloval. nem hagyott nyerni, úgyhogy másnap fekvőzött.
és persze egy jókis vízicsata névháborúval egybekötve, ami nagyon írtó jó volt, csak közben iszonyúan rámijesztett sziporka a pánikrohamával, de nagyonnagyon.

és végül vége lett, majdnem a komplett szervezői gárda bőgött, meg a gólyák is néhol, pedig nekik még négy évük van, illetve öt, nekünk meg csak egy, és van, akinek egy se, éshát kellett az az afterparty, hogy ne akadjon mindenki teljesen ki...
ami úgy kezdődött, hogy mindenki kapott egy rajzfilmszereplőt a hasára, általában nagyon találót, így lett barba mama, balu kapitány, pikachu, johnny bravo, az összes pindúrpandúr, spongyabob és még jópáran. én alice lettem a csodaországban. az elvarázsoltság stimmel.
meg a butafej is.
úgyhogy a thrillertől a dancing queenig mindent végigroptunk, és semmi bajom se lett több, mint egy üveg bortól, maximum kissé lelkizősebb lettem, az amúgyis elég sok lelkit szolgáltató sztorik közt. és óóóriási köd volt! a padokig nem láttunk el...
aztán haza.

itthon az otthon melegét nem éreztem túlságosan, mert nincs gáz és a komplett ház egy bontási terület. de amúgyis maradtam volna még.