2

kellemes melankóliában teával és pulcsiban... pedig még nincs is rendes ősz...
hamarosan beköszönt majd az az időszak, amikor három perc alatt is lefagy a kezem sulibamenet és focisbögrével fogunk mászkálni óráról órára.
azt hiszem telihold van...
végre táncolunk.
persze nem megy minden a legtökéletesebben.
például már azis problémát okozott nekem, hogy átszaladjak a termen, leguggoljak aztán felálljak. (no comment.) ezek után nem tudom, mennyire fog sikerülni elsajátítani a koreográfiát, de a remény hal meg utoljára, és milyen szar lesz neki egyedül.
a délutánt mulatsággal töltöttük, magyarul semmi de semmi értelmeset nem csináltunk, és dejó is az. most egy ideig nem nézem a nyári emlékeket, mert nem akarom látni, hogy lehetne így is...
aztán a keringés meg tetszett. ahhoz képest, hogy mennyire nem volt kedvem, azt hiszem, meghozta kedves pep(jessz). meg mégiscsak jópofa dolog ez, a társaság felét nem is ismerem, de nem tűnik annyira rémesnek, mint depresszív agymenéseimben. meg jó látni, hogy mások is tapossák egymást, abroncs meg cipő nélkül is.
végül párocskám is befutott, szegény. egyetlen baj vele, hogy túl kedves.
ha meg ez a legnagyobb, akkor az egész jó.
aztán felpattantam a kispiroskötöttpályásra. furcsa emlékek törtek fel bennem. olyan távoli, és éles és szürkés, és az az érzés, hogy biztos én voltam-e az a kalapocska, és hogy mi minden lenne másként, ha egy-két dolog nem úgy történt volna...
a nagyimnál nagyon szeretek sötétedés utánlenni, mert az visszahozza azt a fílinget, amikor ott vártuk, hogy lemehessünk tűzijátékot nézni. még az illatok is olyan tűzijátékvárós-izgalmasak. (ennek most megint nincs értelme, igaz?) de akkor mégjobban szeretek, ha vár egy kis székelykáposzta nagyimódra. szerintem ennek igen kevesen tudnak ellenállni.