22

a nagylelkiből kimaradtam, és csak egyszer mentem rossz irányba, üvöltő girl and a boy-jal a fülemben meg a többiekkel nem is volt annyira rémes átcsúszkálni budáról pestre.
felébredtem hajnalban. azt hittem, leszakad a fejem, hányingerem is volt és leizzadtam. kimentem enni némi csokis kekszet meg ittam egy kis narancslét, és nem lett jobb, viszont felébredt olli és aggódva lecsekkolta, hogy mennyire vagyok rosszul.
aztán visszafeküdtem, elkezdtem hallgatni fernandot és így bealudtam és konkrétan kettőkor (pm) sikerült felkelni. viszont kipihenten, nuku fejfájás, boldog tudatlanság, lekötött a vidám társasági életem a családommal, aztán pár óra múlva kezdtek így eszembe jutni a lucskos részletek. ezektől függetlenül egyébként úgy érzem, a boldogsághormonok tegnap túltengtek, mert egész jól elnyomják a többit. az ember biztos így van beprogramozva, hogy ha valami nem jön be neki, akkor az agya átáll arra, hogy az apró jó dolgokból táplálkozzon...
kezdek olyan lenni, mint amélie. egyre több hasonlóságot vélek felfedezni. bár nincs macskám és nem tudok sütni. de a saját temetésemet nézve énis bőgnék. az egyetlen különbség, hogy én nem tudok segíteni az embereken...
(meg a hajam se olyan.)
de nembaj. valszleg ez még mindig jobb annál, mintha olyan lennék, mint a kriszti. de azért valami visszavehetne már ebből a fene nagy "tehetetlenül néz és szenvedezik"emből.
tényleg csak egy valami rángat ki minket a dekadenciából?(tenger+pálmafa+gótikusnegyed?)