a régebbi csónakos-szerelmisokszöges igen pszichológusnak valós álmom szerintem elindított egy lavinát...
abban az volt, hogy erdei suli jelleggel egy tóparton voltunk, és volt egy srác, olyan hige-beütéssel, aki vigyázott a csónakokra, meg nála kellett fizetni ha csónakázni akartunk. és vele így jóba lettünk, és egymásba zúgtunk, de én valami miatt inkább összehoztam egy barátnőmmel, és azok jól megvoltak, de aztán nagy meglepetésemre egy másik barátnőmmel jött inkább össze. (valaki tudta követni?)
tegnap azt álmodtam, hogy újraszervezték a szalagavatót, mert elrontottuk az osztálytáncokat a múltkor. viszont mostanra már mindenki elfelejtette, nyilván, mivel nem gyakoroltuk, és összevissza rohangáltunk (amúgyis ez volt egyébként benne mondjuk...). meg hoztak ilyen színes cipőket amiket fel kellett venni, mert kitaláltuk, hogy nem színes harisnyában leszünk hanem cipőben. amit felvettem, az meg elszakadt, és kilógott a lábujjam és cikin éreztem magam, hogy ez fog felkerülni a dvd-re. közben ottvoltak az exosztályomból ilyen srácok, akik bekenték az egész fejüket kékre meg zöldre, és kopaszok is voltak.
aztán azt is álmodtam (valószínűleg szerb antalnak köszönhetően, köszi, anti, tényleg), hogy középkori apród vagyok (fiú voltam és kicsi), és mindenki engem csúfolt, csak a példakép-lovagom nem, és végül lovaggá ütöttek, mert kiderült hogy valami nagy hős vagyok bájdövéj, csak ezt eddig senki se tudta.
mostmeg azt (hála a valami amerikának), hogy a szabó győző üldöz a városban, mert meg akar erőszakolni.
így próbáljon a szünetben pihenni az ember.
(felettébb érdekes dolog, hogy tavaly ilyenkor szintén hülyeségeket álmodtam. ráadásul a h1n1ről szólt. )
2009. december 28.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése