27 nyál

kékégbámulás törin, életkedvelvevés magyaron, technikai fociedzés tesin, mandarinozás matekon, földönfekve izolálás és röhögés pantón. ez történt tegnap.
a ma meg érdekes volt. 4 óra nem túl sok a történéshez, de azért mégis történtek dolgok. például írtunk töritzt, elmentünk képetelőhivatni és kartont venni, de mégis, ami a számomra legfontosabb, de sajnos korántsem meglepő dolog az volt, hogy iker szakított evaval. ami azért is érdekes, mert az igazi iker is nemrég szakított az igazi evaval. többször csinálták már ezt, persze, aztán előbb-utóbb mindig újra megtalálták egymást, de ez most másnak tűnik. de nekem akkoris furcsa, elvégre ott voltam első találkozásukkor...
ahogy ott ültünk bioszon és hallgattam az új számukat, rettenetesen hiányozni kezdett ez az egész. ő is hiányzik, és ők is hiányoznak. meg az a lassan majdnem egy év, amiben mégiscsak meghatározó volt számomra, és nehéz tudomásul venni, hogy elmúlt, kész, lezárult. mert persze rossz volt, de mégse. ...szóval amikor iker azt mondta, hogy ugye elmegyek vele koncertre, azonnal rávágtam, automatikusan, hogy nem. mire iker félórás szónoklatot vágott le, hogy muszáj, különben őt ott megerőszakolják, felnégyelik, felkoncolják, kibelezik, megmérgezik fejbelövik ésatöbbi. pedig igazán tudhatná, hogy persze, hogy elmegyek, úgyse bírom ki, mert kötődök hozzájuk, és szeretem amit csinálnak. eszembe jut ilyenkor, hogy nemártana, ha lenne egy kis önuralmam, és nem bolygatnám ezt az egészet, hanem maradnék a seggemen, hiszen mindig jók ezek a párhónapos szünetek, amikor nem pinkrózsaszín szemüvegben és nem is kormozott drótüvegen át szemlélem a dolgokat, hanem viszonylag reálisan. most is egészen reális vagyok, de akkor is hiányzik a maga egyszerű valójában, ahogy azt mesélni, hogy régen mennyit sakkozott a nagyapjával, vicces, de ez van. szóval úgyis elmegyek. basszus már, hogy nem bírok nemet mondani.