14

a tegnapi nap a túlélésre játszottunk, és csokoládéval próbáltuk elfeledtetni magunkkal a gimnázium szörnyűségeit.
aztán voltunk színházban, talpig puccban, hazafelé pedig csupán öt megállóval sikerült túlmenni, és majdnem valahol az emhármas kivezető szakaszánál kötöttünk ki... ezentúl nem merünk szerintem sweetievel a hetedik kerületből ketten együtt kimenni, mert a végén még nem találunk haza a mi tájékozódóképességünkkel...ráadásul wag cipőben, ami fegyvernek alkalmasabb, mint cipőnek. hazafelé pedig igencsak ijesztő volt, és nálam még brutális magassarkú sem volt kéznél vészhelyzetre, úgyhogy bedugtam a fülem a pajtikkal max hangerőn, remélve, hogy így mindenki békénhagy.
aztán végig szenvedtem/örültem a kupadöntőt, valami írtózatosan szarízű sajtos kekszet találtam és idegességemben felzabáltam belőle egy kilót, de aztán drága leendő férjem megajándékozott egy igazán bjutiful góllal, néha meglepődöm, hogy ilyet is tud.

ma az idő nagyszerűen tükrözte az érzelmeim, amikor megláttam elle-t. amikor nem jár be, mindig sokkal kellemesebben érzem magam.
említésre méltó még, hogy iker nagyszerűen tud oylan mondatot írni, amiben nincs állítmány, fel se tűnik neki, és még utána még neki áll följebb, ha nemérted. gyönyörűen tudunk bolerót is énekelni, és vaníliás pudingot enni énekórán (banánnal).

manócska ma egy éves. de repül az idő, basszameg.