5 morning

reggel...vagyis inkább délelőtt... felkeltem én hülye mert azt álmodtam, hogy elkéstem a suliból, mert elaludtam... hát normális az ember, hogy egyszer ha végre aludhatna, akkor sem tud? lehet hogy az érettségizők stressze jött át. akik (fúj) matekoznak. ó, ti szerencsétlenek.
igazából csak annyit akartam, hogy azt hiszem, bekövetkezett, amit pontosan nem akartunk. elle elérte a célját, szóval most gondolom igazán nagyon boldog. remélem tesiórán adta meg a kegyelemdöfést, amikor mindenki kolbászolt, és ő m-mel merült extrafontos beszélgetésbe. azért gondolom ezt, mert elle beszélt, m meg úgy bólogatott, mintha természetes állapot lenne, hogy ráng a feje.
azon gondolkoztam, talán nem kellett volna anno sweetienek telebeszélnem a fejét. nem hiszem, hogy akkor minden szépen és jól ment volna, de lehet hogy nem ilyen hamar. vagy nem ilyen szinten dúrván. vagy nemtudom!
eszméletlenül pocsék. hogy hagyhattuk, hogy ez idáig fajuljon? meg hogy mondhat ekkora hülyeségeket?! m volt az, aki igazán önzetlenül segített mindenkin, és most olyanná vált pont mint mindenki; csak a saját igazát bizonygatja, egy kicsit sem próbálja megérteni a másikat, és csak a saját problémáit tartja fontosnak. szemétnek hangzok, de nem az vagyok, csak egész egyszerűen bánt, amiket például seséről ír. meg az is, hogy milyen kedves velem, és közben miket gondol rólam. és egyáltalán nem is értem, honnan jutottak ezek a marhaságok az eszébe. mármint tudom, persze, elle miatt. aki ezek után hogy bír még bejönni, azok közé, akiknek ilyen szinten rontotta el a barátságát, hogy bír??
na mindegy, ennek aztán semmi értelme nincs, hogy negyed10kor kisregényt írok arról, amiről nemérdemes, mert nem nagyon lehet változtatni rajta, és ha lehet, akkor sem így. úgy meg, hogy már senki nem is akar, úgy meg végképp nem.
de mint tudjuk, a blog levezeti a feszültséget. még jó, különben már rég elektromos tűz lenne a lakásban.
öhm... mindenkinek szép napot.