29 manófalván

ma bepótoltam az utóbbi pár hónap vidámságát és az elkövetkező hetekét is előre kiadtam magamból. (sajnos.)
sírvaröhögni. nem kapni levegőt. komolyan megijedtem, hogy megfulladok, és mindezt egy fizikaóra keretein belül. két mondaton, ami nem is volt annyira vicces ráadásul.
fáradtság?...
winnie meg sweetie mint két élőmanga, és a japánvonulat holnap is folytatódik jókis matrózblúzzal, ami -a hittel ellentétben- egyáltalán nem áll jól nekem! üzenem.
meg egy jókis lélekfényűzés magyaron, talán énis prada táskát kérek a síromra, vagy lehet, hogy mégse... mindenesetre az én temetésemen mindenki azt csinálhat, amit akar, sírhat, de persze jobb, ha nem, és nem kötelező a fekete csipkeernyő és a szaténmagassarkú. khm. nem beszélve a chanel-miniruháról.
ójég, ami meg a filyú és lyányt illeti, megint a káosz uralkodott, de az igen jó. zongora alatt ülve kieszelni marhaságokat, eljátszani, és kiadni magunkból a nagymennyiségű wag-ént... merthogy mostanság néha túlteng bennünk.
és akkor rossz: kavar. sajnálom. nem is gigit és winnie-t, hanem egy kapcsolatot, amit én kívülállóként is szerettem... és nem hiszem, hogy iylen hamar ezt fel lehet adni. néha... így kívülről nézve... nehezebbnek tűnik, mint valójában az. vagy mint ahogy belülről érezzük. vagy nem tudom. ennek semmi értelme nem volt. de szeretnék segíteni, állásfoglalás nélkül, és őszintén, és már megint az ellenkezőjét érem el.
ráadásul vezet a manchester united, és bojan tegnap tízcentivel fejelt mellé.