30

Nem zaklatnak már a régi miértek.
Nem kérdezek már: készek a válaszok.
Miért az élet, miért a viadal?
A fene bánja.

Nyilván akarja valami vak átok.
Nagy alázattal hajtom le a fejem.
Görgessen a perc, az ő dolga bizony,
Merre, mivégre.

Csak néha-néha torzul el az arcom.
Sokallom: mégis sok az én nyavalyám.
(Ejh, mégis, mégis aratok valamit:
Hullnak a percek.)



endre valamit tud. valamit nagyon. de hát ugye ezért szeressük. vagy legalábbis a verseit.
ma már megint annyit kaptam, hogy még az a csekély düh sem számít semminek.
ikerrel megpróbáltuk a hátsópadban összedolgozva kipuskázni a fizikát. én úgyis csak hármast tudok írni, úgyhogy nem aggódom halálra magam. ha már a jegyeknél tartunk, egy szivecskés ötössel lettem gazdagabb ma, pedig szivecskés ötöst szerezni nem semmi dolog, főleg realista irodalomból. de talán hörcsögöt sétáltatni magyaron mégiscsak jobb, meg mutogatósbácsik fejbeveréséről társalogni.
olyan rémes alaphangulatot tudnak amúgy magukénak a barátaim, hogy azt nem semmi ép ésszel túlélni. próbálom általános buta fejemmel vigyorogva egyensúlyozni, de ezt nem mindenki viseli el. én meg nem tudok segíteni, mert " A Minden-titkok: titkok maradnak - / S minden Titok, és: így van rendjén", hogy megint endrepajtit idézzük, vagy mert tudom, mi a baj, és ezzel együtt se tudok.
mindenesetre felismerve a helyzetet, hogy sokáig ezt nem bírjuk, megpróbáltam vidám lenni, de egy kicsit tompára sikeredett. köszönhetően alapvetően iker rendkívül rossz lelkiállapotára, és aki ismeri ikert, az tudja, hogy ez mit jelent. mepróbáltuk túlélni a rosszkedvét, és hihetetlenül jólesett, hogy észrevette és díjazta is, hogy bár nehezen, de sikerült túlélnem vele.
tyúkanyó meg a lelkemre kötötte, hogy vigyázok sweetiere, és ez már megint olyan dolog volt, hogy szimplán a hangszínétől már, ahogy beszélt hozzám bouncin' round from cloud to cloud-feelingem lett. úgy látszik, az emberek bíznak az abnormálisan kurvanagy empátiámban.
ettől függetlenül nem mondom, hogy hú de kedves valaki vagyok. negyvenötpercen keresztül baszta a csőröm, hogy oldalakat leveleznek rólunk, és hangosan ki is tárgyalják. meg a nevetségesség bizonyos fokai, amikre én nem tudtam hogy reagálni, így inkább nem reagáltam semmit. de ha reagáltam volna is valamit, az valószínűleg a sírás lett volna, ellentétben winnie-vel, aki hülyére röhögte/szenvedte magát. ilyenkor kérdem én, hogy miért van az, hogy miután tök jót beszélgetek m-mel, a következő órán nagybetűkkel levelez ki? kissé csalódtam. meg csalódok. meg fogok is. deszar! na mindegy.
szemléljük a dolgokat a másik szemével, és máris egyszerűbb.
hm.
van, akit így se értek asszem.