19

talán ha nem lenne állandóan spanyolkék az ég és nem sütne hétágra a nap akkor talán nem bámulnám egész nap a barcsay utca másik oldalán a házakat.
a tegnapi érzelmi ingadozások már megint annyira leszívtak, hogy egy nagy rakat kakiként éreztem magam. de lehet hogy az éjszakába nyúló vadkacsa-olvasás miatt.
már megint nézhettük a fejét, játszhattuk az agyunkat, szerintem már mindenkiben pattanásig az a bizonyos húr, bennem legalábbis biztosan, szarul érzem magam a bőrömben, és áltatom magam nagyon kitartóan, valószínűleg ez az én relling-féle kezelésem, hogy azt hazudom magamnak, hogy nem is utálnak. lehet, hogy az írók nem is olyan hülyék. hm.
mindenesetre mindenki szenvedezik, ez az egésznek a lényege, de még szerencse, hogy ennyire elvagyok a sajátmagam és a többiek sajnáltatásával, mert nem érek rá más rémisztő dologgal foglalkozni, mint például, hogy hogy lehetett ekkora baromállat????? azt hittem azért idáig nem vetemedik, de most szívesen kitekerném a nyakát.
ízlések és pofonok, de ez totálisan ízléstelen, szóval maradnak a pofonok, de azok nagyonis!